>> Címlapdr. Havass Zoltán

Ahogy elkezdődött

 

Interjú két fiatal emberrel, akiket elsők között műtöttek meg 1992-ben

„A Rotary a szívek, a jóindulat klubja,- ezért voltam bátor itt e helyen ezt elmondani.”, mondta Szent-Györgyi Albert, klubunk egykor volt elnöke, 1936-ban, Gyopárosfűrdőn, a magyarországi Rotary tartomány évi gyűlésén, „A természettudomány válsága” c. előadásában. Mint egy erre rímelve, de természetesen más indítatással, indította el programját 1975-ben Robie Donno (RC Manhasset NY),  a Gift of Life-t (GOL), a veleszületett szívbeteg gyermekek kezelésének finanszírozására. A programmot úgy szervezték, hogy olyan országokból ahol még nem álltak rendelkezésre ezen betegek gyógyításához szükséges feltételek, a kiválasztott gyerekeket elvitték olyan országokba, elsősorba az USA-ba, ahol a szükséges műtétet el tudták végezni. A  betegek szállításának és műtétjének költségét a rotary fedezte ill. fedezi A program igen népszerű lett és rövidesen sok országl rotary klubja csatlakozott a projekthez. Jelenleg több mint 75 országból, 18 000 beteg műtéti beavatkozását végezték el.

Magyarországon 1991-1994 közöt az RC Budapest szervezésében kerültek az előzőleg kiválasztott gyermekek  műtétre, New-Yorkban ill New-Jersey-ben. Közel 50 kisgyermek került így ki amerikába. A programmot, a nagytekintélyű Fekete Farkas Pál, gyermekkardiológus vezette, aki sajnos már nics közöttünk. Több mint 15 év után, Kercsmár András akkori kormányzó és Karsai Gábor, amerikában éló magyar rotarysta jóvoltából, 2010-ben  indult újra a GOL Magyarországon, a D 1911 Magyarország szervezésében. 2013-2015 között az RC Tabán és RC Budapest City vette át a program szervezését.  Ezen idő alatt közel 30 kisbeteg műtéti beavatkozásást végezték el. Majd 2016-tól az RC Szeged Szent-Györgyi Albert feladata lesz, a GOL magyarországi kordinálását. A betegek minden esetben olyan környező régiókból jöttek ahol még nincsenek meg a feltételek az ilyen tipusú műtéti beavatkozásra (Vajdaság, Erdély, Kárpátalja). A műtéteket eddig Budapesten, majd az utóbi évben már Szegeden végezték. Szegeden, a megműtött gyermekek hazabocsátásának napján a gyermekklinika és klubunk minden egyes alkalommal sajtó fogadást rendezett. Ezen  az orvosi team tagjain kívűl, megjelentek a műtétet szponzoráló klub és a mi klubunk képviselői, megműtött kisgyermek és szüleik, valamint természetesen a sajtó munkatársai, A programot szervező klubok, pontos nyilvántartást vezetnek a megműtött germekekről.. Sajnos azonban hiányzanak az 1990-es GOL programban  megműtött beteg gyermekek adatai. Probálkoztak a névsor megszerzésével, de részben az azóta eltelt hosszú idő következtében megfakult emlékezetből fakadóan, valamint az orvosi titoktartás miatt a kérést elhárították.

Az orvosi titoktartást nem sértve, az érintetet felek engedélyét megkérva, azonban siekerült két fiatalemberrel felvennem a kapcsolatot, akik 1992-ben, Budapesten, kis gyermekkorukban kerültek kiválasztásra és ennek megfelelően kiutaztatásuk után, New Jersyben végezték el az életmentő szívműtétet.  A két fiatalember igen nyitott volt és készséggel álltak a rendelkezésemre, hogy néhány adatot megkérve, egy „e-mail”-es interjut készítesek velűk, amiben néhány szóval a műtétről és előzményéről, valamint azóta eltelt életükről szólnak.

A két beteg gyermek, akit 1992-ben megműtöttek, ma egészséges felnött, akik élik mindennapi normál életüket: T. Márta és B. Bence.

T. Márta: A veleszületett szívbetegségemet, 1982-ben, egy éves koromban elvégzett szívkatéterezés után állapították meg a Heim Pál gyermekkórházban. Három éves koromban a II.sz.Gyermekklinikán, egy életmentő műtéte végeztek el rajtam. A betegséget megszüntető végleges beavatkozásra akkor itthon még nem volt lehetőség. Az 1990-es évek elején bekerültem abba az 50 tagú csoportba, akiket egymás után, kettesével vittek az USA-ba, hogy a műtétet elvégezzék. Édesanyám velem volt és ez óriási lelki segítség volt számomra. A műtétet, New Jersey-ben  a United Hospitals Medical Center Newark-ban végezték el. Két hónapig voltam Amerikában, majd hazatérés után a Heim Pál gyermekkórházban látták el a gondozásomat. Esetemben szükségem volt még egy műtétre, amit a szegedi Szívsebészeti Centrumban végeztek el. Érettségi után fogtechnikusnak tanultam, majd nyolc évig dolgoztam a szakmában. Most már több éve gyesen vagyok, mivel férjhez mentem és két szép fiam született. Bár sportszerűen soha nem sportoltam, de rendszeresen  kosaraztam, bicikliztem és úsztam. Arra a kérdésre, hogy képes vagyok-e teljes életet élni, a válaszom az, hogy igen és szeretném megköszönni ezúton is azoknak akik részesei voltak annak, hogy ez így lehessen.

marti
B. Bence: Csecsemő koromban fedezték fel a szívhibámat. Állapotom alapján, II.sz. Gyermekklinikán engem is beválogattk abba csoportba, akiket kivittek az USA-ba, hogy elvégezzék rajtunk az életmentő beavatkozást. Én Tóth Mártival együtt, édesanyám kiséretében, 1992-ben kerültem ki New-Jersey-be, és abban a klinikán műtöttek engem is ahol Mártit. A műtétet dr. Cotroneo vgezte el. Hazajövetelem után, a II.sz.Gyermekklinikán, majd 18 éves korom után a Gottsegen Gy.Országos Kardiológiai Központban gondoztak. Szociális és ifjusági munka felsőoktatási szakpzésen vettem résszt. Jelenleg a Bridzsakadémián vagyok oktató és egyben az intézmény adminisztratív ügyeit is intézem. Állapotomat tekintve talán egy kicsit fáradékonyabb vagyok, de ez nem gátol meg abban, hogy redszeresen squasholjak, teniszezzek valamint természetesen bridzseljek. Arra a kérdésre, hogy van-e valami egyéb megjegyzésem, igen van: „Csupán csak hálás vagyok, hogy élek!”

bence

Már sokan kérdezték tőlem, mia rotary? A rövid válszom: Hát, ez!
Ha bővített mondatban kellene válaszolnom, akkor olyan világhálózat, amely a közjót képviselve, igyekszik segítséget nyújtani azon embertásai részére, akik valamilyen formában rászorulnak a támogatásra legyen az anyagi vagy erkölcsi.

A két rokonszenves fiatal embernél ez a „támogatás” azt jelentette, hogy a rotary jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a két beteg kisgyermekből egészséges, teljes életet élő, felnött válhasson.

A rotary közösségekben örök dilemma, hogy a megvalósított projektjeikhez – különösen a jótékonysági akciójukhoz – mennyire adják  nevüket?  Tekintettel arra, hogy ezekhez a projektekhez, legtöbb esetben szponzori támogatásra is szükség van, elengedhetetlen, hogy az elvégzett akcióinkról beszámoljunk a nyilvánosság előtt, ugyanakkor a bennünk meglévő jól értelmezett visszafogotság, nem feltétlenűl igényli a közösség elé kiállást. Számomra feltünt, hogy a két fiatal barátunk, bár tudták, hogy a kisgyermek korukban elvégzett egészségügyi ellátásuk (utaztatás, műtét, ellátás stb.) rotary tevékenységnek köszönhető, de azt nem tudták, hogy ebben az RC Budapestnek is része volt. A klub, akkor úgy döntött, hogy a kis betegeknek nyújtott segítségüket nem tárják a világ elé.

„Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket.....” /Mt.6.1/         
                                                                                                                        

dr. Havass Zoltán
RC Szeged Szent-Györgyi Albert

Go to top